Ittas sofőr okozott felfordulást Debrecen belvárosában

Egy férfi 2020. január 30-án 5 óra körül Debrecenben, az Antall József utcában közlekedett az általa vezetett személygépkocsival. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és lesodródott az útról, majd több fának is nekiütközött. A rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak a férfival szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, amiben a a járművezető könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztásának hatására csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. 

A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás következményei pedig egyenesen beláthatatlanok. Az ittas személy nem ura többé járművének. Aki ittas állapotban vezet, amellett, hogy a saját és a többi közlekedő testi épségét kockáztatja, bírságra, járművezetéstől való eltiltásra vagy büntetőeljárásra is számíthat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések