...

Többször meglophatta ismerősét

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019 februárja és májusa között az egyik ismerősétől – annak figyelmetlenségét kihasználva – több millió forint készpénzt lopott.

A rendőrök a sértett feljelentését követően adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. Az egyenruhások a 40 éves helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. A nő elmondta, hogy amikor ismerősénél volt vendégségben, és amíg a férfi nem figyelt, addig ő több alkalommal is lopott a sértett dobozba rejtett készpénzéből.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

0 Megjegyzések

Hirdetés