...

Huszonkilencen haltak meg tavaly Hajdú-Bihar megye útjain

849 baleset történt Hajdú-Bihar megyei útjain 2019-ben, 86-tal kevesebb, mint az előző évben – derül ki a Központ Statisztikai Hivatal napokban közzétett adatsorából.

A balesetek nagyon kis része (40) történt a gyalogosok hibájából, legtöbbször járművezetők hibáztak.

Míg 2018-ban 29, addig tavaly 26 halálos kimenetelű baleset történt, ezekben huszonkilencen haltak meg. 2018-ban 32-en, 2017-ben 39-en, míg 2016-ban 25-en veszítették életüket Hajdú-Bihar megyei útjain.

2019-ban 257-en sérültek meg súlyosan közlekedési balesetben Hajdú-Biharban, 2018-ban 300 súlyos sérült volt a balesetekben.

Hajdú-Biharban évek óta az elsőbbség meg nem adása miatt következik be a legtöbb baleset, ezt követi a gyorshajtás, majd a kanyarodás szabályainak a megszegése.

Ittas sofőrök 2019-ben 61 alkalommal okoztak balesetet, míg 2018-ban 72 volt ez a szám.

A pénteki napon Balogh János országos rendőrfőkapitány hét megyében – köztük Hajdú--Biharban – rendelt el több hónapon át tartó fokozott ellenőrzést. Ezek célja a hivatalos indoklás szerint a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása.

Az ellenőrzés szombaton kezdődött, és szeptember 6. éjfélig tart. 

További hírek:

0 Megjegyzések

Hirdetés