Wizz Air: ekkor indulhatnak újra a debreceni repülőjáratok

A Wizz Air a koronavírus-járvány miatt március 24-én felfüggesztette debreceni bázisának működését, és törölte valamennyi, a városból induló és oda érkező járatát. Akkor még úgy volt, hogy május elsején nyit újra a bázis, ám az AIRrportal szerint ez később fog megtörténni. A portál úgy értesült, májustól csak a budapesti járatok indulnak újra, a debreceniek várhatóan júniusban.

A debreceni reptér honlapján egyelőre a legutóbb törölt járatók láthatóak, a megszűnt milánói után a dortmundi, eindhoveni, lárnakai, vallettai, moszkvai, müncheni, bázeli, párizsi és tel-avivi utakat is felfüggesztették a járvány miatt.

A low-cost légitársaság tizenhat útvonalon tervezi a járatok üzemeltetését Budapestről május első napjaitól – válaszolta az AIRportal.hu kérdésére a Wizz Air.

Ez jelentős bővülés az utóbbi hetekben üzemelő hat útvonalhoz képest. A friss tájékoztatás szerint május elejétől Athén, Barcelona, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick, Liverpool, London-Luton, Madrid, Stockholm-Skavsta, Szarajevó, Berlin, Podgorica és Marosvásárhely lesz elérhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A foglalási rendszerben jelenleg elérhető adatok szerint május második felében a légitársaság növeli a járatszámokat több útvonalon is, de ez nagyban függ az éppen akkor érvényben lévő esetleges hatósági korlátozásoktól, illetve természetesen a kereslettől.

A debreceni bázison csak június 1-től indul újra a forgalom a jelenlegi tervek szerint.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések