Gyermekpornográfiáért börtönre ítéltek egy férfit Debrecenben


Közel ezer felvételt találtak a számítógépén, jogerősen egy év börtönbüntetést kapott.


Gyermekpornográfia bűntette miatt bűnösnek mondott ki egy férfit 2020. január 16-ai előkészítő ülésén az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság. A vádirat szerint a vádlott közel 1000 gyermekpornográf képet tárolt a számítógépén, ezért őt a bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elkobozta a lefoglalt számítógépet és merevlemezt.

A döntés akkor nem emelkedett jogerőre, mivel az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést – közölte honlapján a Debreceni Törvényszék.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a debreceni férfi 2016 októberétől 2018. április 25-ig internetezés közben rendszeresen töltött le olyan gyermekpornográf képeket, amelyek a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták. A nyomozás során lefoglalták a 39 éves vádlott otthoni számítógépének merevlemezét, amelyre összesen 952 darab gyermekpornográf képet töltött le és mentett el. Ezeket mással nem osztotta meg. A férfi ezen számítógépén közel 4000 további felvételt találtak, amelyek a gyermekeket bár nem súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, de erotikus jelleggel ábrázolják, s a képek a szereplők szexuális kizsákmányolása során készültek.

A másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék 2020. október 22-én tartott tanácsülésén korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, amely során megállapította, hogy a járásbíróság nem követett el abszolút eljárási szabálysértést.

A másodfokú bíróság egyetértett a járásbíróság által megállapított enyhítő és súlyosító körülmények körével, a vádlott a cselekmény elkövetésekor büntetett előéletűnek minősült. A kiszabott büntetés neme és mértéke is szükséges, valamint elegendő az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez. A bűncselekmény társadalomra való veszélyessége magas, és a képek nagy mennyisége is súlyosító körülményként értékelendő – állapította meg a Debreceni Törvényszék.

A súlyosító körülmények köre korrekciót is igényelt, hiszen az elkövetési idő több mint másfél évet felölelő tartalmát további súlyosító körülményként értékelte a bíróság, továbbá azt, hogy a vádlott a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének leteltét mindösszesen 5 hónappal követően kezdte meg a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekmény elkövetését. Enyhítő körülményként értékelendő, hogy a férfi beismerő vallomást tett, továbbá gondozásra szoruló nagykorú hozzátartozója van.

A bíróság ítélete jogerős.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések