Kisteherautó vontatott egy másikat az M3-ason, még előzésekbe is bátran belementek


A rendőrök lekapcsolták a román sofőrt, és szóltak neki, hogy ez így nincs teljesen rendben.


A rendőrségre egy férfi tett bejelentést hétfőn 15 óra körül arról, hogy az M3-as autópályán hosszú kilométerek óta figyelemmel kísér egy kisteherautót, ami egy másik teherautót vontat nagy sebességgel, és ha kell, bátran előznek is a járműszerelvényükkel, tudatta a megyei rendőr-főkapitányság.

Azt írják, a Hajdúnánási Autópálya Alosztály rendőrei azonnal a két gépjármű keresésébe kezdtek és a 206. kilométerszelvényben sikerült megállítani őket. Az egyenruhások tájékoztatták a román sofőrt arról, hogy az autópályán csak a legelső lehajtóig szabad vontatni másik járművet, azonban ők ennek nem tettek eleget.

Ezt követően a 33 éves sofőrt gyorsított eljárás keretében szabálysértési hatóság elé állították, ahol – a még aznap meghozott – első fokú határozatban, a járművezetőt négy hónapra eltiltották a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtották.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések